:: Címerek

Galéria

     


     

A családnevek eredetük szerint négy csoportba sorolhatók:

- földrajzi hovatartozás
- rokoni kapcsolat
- becenév vagy gúnynév
- foglalkozás szerinti eredet

A családnevek nagy részéhez címer is tartozik, ez azonban nem jelentette azt, hogy egyben nemessé is lett avatva. Ez utóbbit képviselője valamely jelentős cselekedetével érdemelhette csak ki.

Maguk a címerek a kereszténység elterjedésével váltak fontossá, amikor a lovagi páncél elrejtette viselőjét. Fontos volt, hogy a vezérek jelvénye, azaz zászlója, pajzsa, majd később sisakdísze harc közben is jól felismerhető legyen és segítséget nyújtson a csata után szétszóródó katonák összegyűjtéséhez. Funkciója a megkülönböztetés volt és nem a díszítés.

Később a középkor folyamán ezek a jellegzetes szimbólumok külön nyelvezetet alakítottak ki, melynek megértésében a helyi hagyományok mellett általános szabályok is érvényesülnek. A heraldika korai heroldok (hírnökök, kikiáltók) feladatával kapcsolatos, akik a nagyrészt írástudatlan hallgatóság számára tömören mutatták be az adott címer viselőjét.

Címer kézzel törénő megfestése:

   - A4-es, A3-as, A2-es méretekben,
   - régies hatású, sötét színű merített papírra,
   - akvarell/akril festékkel, tussal, feliratozással,
   - 1-2 hetes határidővel.